Raptor helikopterek  

Tartalom


A Thunder Tiger gyártó bemutatása


A Thunder Tiger Ltd. 1974-ben alakult Taiwanban, az alapításkor még tisztán modellkereskedelmi tevékenységgel. 1979-ben az addig elért sikereken felbuzdulva a vállalat modellgyártási profillal bővítette tevékenységét.
Az 1980-as évek közepére már többnyire gyártással foglalkozó vállalat az izzós modellmotorok, valamint az ARF - Almost Ready to Fly (majdnem repkész) modellkittek piacán jelentős piaci részesedésre, és gyártási tapasztalatra és kapacitásra tett szert.
1998-ban a Thunder Tiger leszerződtedte az 1985-ös F3C világbajnokság japán győztesét Shigetada Taya-t (illetve tervező vállalalatát a Taya Engineering-et), egy teljesen új típusú robbanós modellhelikopter konstrukciójának és gyártásának megtervezésére. (Taya korábban a Kyosho Corporationnak dolgozott, a Kyosho húzó modelljét a Concept-et tervezte, amely abban az időben gyakrolatilag forradalmasította a helikopter piacot.)
A Thunder Tiger később leszerződtette az OS-MAX akkori főmérnökét is, aki 55 különböző modellmotor konstrukcióját álmodott meg a TT részére.
Ekkor a Thunder Tiger már az egyik meghatározó szereplője volt a modellpiacnak, amely már több mint 500 munkatársat alkalmazott, és hat kontinensen értékesítette sikerrel termékeit. A magas minőségű termékek előállítása érdekében a TT bevezette az ISO 9001 gyártási minőségbiztosítási rendszert.
Az első Thunder Tiger helikopter típus, a Raptor 30 v1- volt, amelynek fejlesztésére a TT közel 1 millió dollárt áldozott. A termékfejlesztés alapvetően a "quality" and "performance", vagyis a "minőség" és "teljesítémény" kettős szemléletmód mentén zajlott.
A TT később elkészítette a 30-assal azonos műszaki platformra építkező 50-es változatot, később pedik ezek V2-es, frissített változatát.
2001-ben megjelent a Raptor család 60/90-es változata, amelynek tervezése a 30/50-es család bevállt kostrukciójának alapján, de a még fokozottabb igénybevételt szem előtt tartva tervezték meg. A leg alapvetőbb eltérés a farokhajtás kardántengelyes léte. (A 30/50-es szíjas farokhajtással működik.)
Az 50-es Raptor a 2002-2003-2004-es években az amerikai piacon legnagyobb abszolút értékben értékesített modell helikoptere lett, a 60-as és 90-es Raptorok a saját piacaikon is remekül szerepeltek.
A 3D világbajnokságon (3D masters) a TT minden évben számos sikert gyűjt, idei évben 7352 ponttal hódította vissza a gyártók versenyének trófeáját az amerikai Miniature Aircaft-tól (MA). (2004-ben az MA nyert, TT lett a második.)


A Raptor típus bemutatása


A Raptor típusok két csoportra bonthatók szét. A 30/50-es és a 60/90-es gépek.
Az azonos osztályú gépek gyakorlatilag 90%-ban azonos technikán alapulnak, lényegében a farokcső, az imbolygótárcsa, és a nagyobb lapátok különböztetik meg, illetve a nagyobb motor. A gép meghatározó műszaki sajátossága a piacon található többi típussal ellentétben, hogy a rotorfejben a hillermechanika és a hillertengely is a rotorlapátok fölött van. Ennek előnye, hogy a rotorlapátok lejjeb, a törzshöz és a tömegközépponthoz közelebb kerülhettek, vagyis műrepüléskor semlegesebben viselkedik a gép.


A Raptor típusok jellemzői


Raptor 30 v2
  • Teljesen műrepülőképes 3D helikopter, akár gyári .39-es (6,5ccm-es) motorral.
  • Nagyon alacsony üzemeltetési költségek, kis fogyasztás.
  • Könnyen üzemeltethető szíjjas farokhajtás
  • 550mm-es lapátok
Kinek javasoljuk: Mindenkinek, aki gazdaságosan üzemeltethető, kezdőbarát helikoptert keres. Alacsony fogyasztásával, kedvező alkatrész áraival a helikopterekkel ismerkedőknek ideális gép. A repülés elsajátítása után teljesen műrepülő képes helikopter. Az építeni kevésbé szeretőknek javasoljuk az ARF verziót, amely a szervók, és a farokcső beszerelésével, és egy kevés beállítással 4-6 óra alatt teljesen repkésszé tehető.

Raptor 50 V2
  • Teljesen műrepülőképes 3D helikopter, akár gyári .50-es (8ccm-es) motorral.
  • Alacsony üzemeltetési költségek, kis fogyasztás.
  • Teljesen fém, CNC mart imbolygótárcsa.
  • Könnyen üzemeltethető szíjjas farokhajtás, visszahajtással.
  • 600mm-es lapátok.
  • Jó minőségű, egy darabból készült kipufogó.
  • Karbon váz merevítő a két talp és a váz között.
Kinek javasoljuk: Az 50-es gép az egyik legdinamikusabb gép a kínálatban. A kezdő, középhaladó és haladó pilótáknak egyaránt javasoljuk. Jelentős erőtartalékának köszönhetően a gép különösen alkalmas dinamikus műrepülést, és 3D-s repülést repülő pilótáknak. A kiválló teljesítményű, a legjobb ár/érték arányú gép.

Raptor 60 v2
  • Teljesen műrepülőképes 3D helikopter.
  • Nagy igénybevételre tervezett kardános farokhajtás, visszahajtással.
  • Kiválló scale alap. MD 500-as gyári Huge kasztni.
  • 680mm-es lapátok
  • Jó minőségű, egy darabból készült kipufogó.
Kinek javasoljuk: Mindenkinek, aki belépő nagygépet keres, de szem előtt tarjta az üzemeltetési költségeket. Tökéletes scale gép alap, amelyhez a gyár MD 500-as Huge kasztnit kínál.

Raptor 90 v2
  • Teljesen műrepülőképes, kompromisszum mentes 3D helikopter.
  • Nagy igénybevételre tervezett kardános farokhajtás, visszhajtással.
  • Teljesen fém, CNC mart imbolygótárcsa.
  • 710mm-es lapátok
  • Jó minőségű, egy darabból készült kipufogó.
Kinek javasoljuk: A kompomisszummentes gépeket kereső pilótáknak ajánljuk. F3C-ben és 3D-ben egyaránt versenyképes gép, SE kiépítésben pedig igazi műszaki csemege.

Raptor SE verziók

A Thunder Tiger kedvező áron kínál SE modelleket, amelyek kedvező áron tartalmazzák a gyár tuning kiegészítőit:

A Raptor 50 SE
  • Alumínium rotor agy.
  • Karbon vízszintes és függőleges vezérsíkok.
  • Karbon kinézetű kabin-ablak
  • Speciális matrica desing

A Raptor 90 SE
  • Full tuning kiépítésű karbon-aluminimum 3D helikopter.
  • Teljesen alumínium 3D rotorfej.
  • Karbon váz
  • Karbon farokcső
  • Karbon vízszintes és függőleges vezérsíkok.
  • Karbon kinézetű kabin-ablak
  • Aluminum turbina
  • Karbon talpakat összekötő elem.
  • Farokra szerelhető farokszervó-konzol
  • Fém farokrotor állásszög állító
  • Speciális matrica desing


Az R50 SE összeszerelési és karbantartási kézikönyve itt megtekinthető


Árak: Ugrás a Webshopra




Képek